2012. március 8., csütörtök

Szerda ♥

Ez a heti Szerda hosszúnak igérkezett, 7 óránk volt és 13.-ba nálunk ez nem megszokott két hetente csak egyszer van. Máskor mindig ilyen 5 vagy 6 óránk van. Angolból feleltünk, tök nem készültem arra a napra. El is felejtettem tanulni rá, de hát azért megpróbáltam, és 5öst kaptam.:) Pedig szerintem voltak benne hibák, de a tnő azt mondta, hogy megértette amit mondtam, jó volt és simán 5ös. Nah szóval megkönnyebbültem és örültem. Aztán vendéglátásból kiaptuk a dogákat. Az is 5ös lett szóval szuper. Jól jött mert ugye multkor megkaptam az első karóm és az ebből a tantárgyból volt.  
 7 óra helyett 6 óránk volt. Juppii.:) Találkoztam Édesemmel. Beültünk a Centrálba.Martin ismét ott volt, beszélgettünk vele a melókról meg az életről. Hajrá Martin, csak keményen, sikerülni fog. Csak azt sajnálom, hogy a munkája miatt le kell vágatnia a rastáját, pedig már olyan szép hosszú. :/ A szokásos buszommal hazajöttem. A nap egész héten süt és nagyon örülök neki. Csak kicsit még hűvös idő van. Alig várom, hogy félretehessem a téli kabátot.:) 

Itthon vacsiztam anyucival. Nyomtam egy kis Béres alexandra tornát..:D Még mindig az a véleményem erről nőről hogy egy állat...:D De azért jól esik a mozgás. Remélem sikerül rendbe hozni az alakomat.:/ Nem adom fel! Aztán fürdés, majd anyuval megnéztem a Fogadom című filmet. Nos..soha többet nem nézek ilyet...nagyon jó film de  kb végig bőgtem az egészet. Ajh...csak akkor fogom ilyet nézni, ha ott van mellettem Márk, mert ez így nagyon rossz volt. Rgötön fel is hívtam hogy elmondjam neki, hogy szeretem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése