2012. augusztus 20., hétfő

Falunap

Tegnap hazajöttem kora délután Kicsimtől. Végre ismét itthon. :) Megszeretgettem anyuékat, ettem pár falatot és készülődtem, mert mentünk Icuékhoz, akinek névnapja volt. Ettünk finom süteményt, beszélgettünk, majd átmentünk Csátaljára Pirinencihez. Ott volt Évanenci is, akit tavaly nyár óta  nem láttam. Pirinenci gondolat olvasó...kezdett itthon elfogyni a parfümöm. Erre indulás előtt adott nekem egyet. úgy örültem neki. :) Amit tőle kapok az mindig nagyon jó illatú és tartós. Pici korom óta elkényeztet. Kár, hogy csak ilyen ritkán találkozunk. De indultunk is haza, mert apu akart menni pecálni, mi pedig az utcabálra készültünk anyuval, ami fél8kor kezdődött. Volt néptánc, gitár show, majd fellépett Baricz Gergő és Kováts Vera. Én nem rajongom egyikért sem, de nagyon kedvesek voltak és szépen énekeltek élőben is. Gergő szabályosan levetkőztet minden lányt a szemével. :D Aztán elkezdődött az utcabál. Sok ismerős volt kint, de senkit nem találtam, akivel bulizhattam volna. Így hazajöttem anyuékkal. De azért jó volt. :)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése